A NYÍRFA Kft. 2006. év elején kezdett azzal foglalkozni, hogyan is lehetne a redőnyökre a CE jelet felrakni. Bár ez akkor még nem volt közelező jellegű, de jobb előre látónak lenni ugyanis az Európai Unió belső piacán, csak azok a termékek hozhatók forgalomba, amelyek a rájuk vonatkozó termékbiztonsági követelményeknek és irányelveknek maradéktalanul megfelelnek. A Magyar Árnyékoló- és Redőnygyártó Egyesület (MÁR) melyenk tagja a NYÍRFA Kft. 2006. árpilisban kelt levelében állásfoglalást kért az ÉMI-től, a tagvállalkozásaik által forgalmazott árnyékolástechnikai szerkezetek forgalmazásával és a CE jelölés használtával kapcsolatosan.
A válasz Az Építésügyi Minőségellenörző Innovációs Kht.-tól a következő volt (kiemelt részlet az állásfoglalásból):
Jelenleg az építőipari termékek esetében a megfelelőség igazolásának rendszerét és az alkalmazandó módozatait a 3/2003. (I.25.) BM-GKM-KvVm együttes rendelet írja elő. A 3/2003 (I.25.) BM-gKM-KvVm együttes rendelet és az MSZ EN 13659 harmonizált termékszabvány, mint műszaki specifikáció szerint a szabvány által tárgyalt árnyékolástechnikai szerkezetek esetében a gyártónak (forgalmazónak) szállítói megfelelőségi nyilatkozatot kell kibocsátania a rendelet 4.sz. melléklet 2. II) Harmadik lehetőség (4) szerint. A Szállítói megfelelőségi nyilatkozatot a gyártó akkor adhat ki, ha rendelkezik a termékre vonatkozó műszaki specifikáció (MSZ EN 13659 harmonizált termékszabvány) szerint, egy ún. kezdeti, vagy első típusvizsgálattal és folyamatosan végzi a gyártásközi ellenőrzést. Azt, hogy egy redőny eleget tesz jelen szabvány követelményeinek (ez a CE jelölés szempontjából a szélállósági múszaki besorolás deklarált értékére vonatkozik), a gyártónak az alábbiakkal kell bizonyítani:
Kezdetei típusvizsgálat a szabvány 21.2 pontja szerint Gyári gyártási ellenőrzés (FPC) a szabvány 21.3 pontja
A kezdeti típusvizslágat az MSZ13659-es szabvány szerint
A kezdeti típusvizsgálat két részből tevődik össze, a szélnyomást (szélállóságot) modellező súlyterhelésből és a működtetési erő méréséből.
A redőnyök szélállóságát küszöbértékek által határozhatjuk meg. A szabvány 6 osztályt határoz meg, ahol az 1-es osztály a legkisebb, azaz a legkisebb terhelést elbíró osztály.
Gyári gyártási ellenőrzés (FPC) az MSZ13659-es szabvány szerint
A CE jelet nem lehet felrakni a redőnyre mindaddig, míg a gyártó nem hoz létre egy gyári termelés-ellenörző rendszert azaz FPC-t. Ezt a rendszert fent kell tartania és dokumentálnia, rendszeres ellenőrzéseket és teszteket kell végeznie. Azért fontos mindez, hogy a piacra kerülő termékei mindig a megadott teljesítménykarakterisztikával rendelkezzenek.
Az FPC rendszernek is megvannak, azon fontos részei (nyersanyagok; berendezések; stb.), melyeket mindig szem előtt tartva gazdaságossá és ellenőrízhetővé tesszük a folyamatainkat.
CE jelölés kiadásához közvetlenül is szükségesek:
CE levonó; Gyártói Megfelelőségi Nyilatkozat; Általános szerelési és használati útmutató; Redőny típusonkénti szerelési útmutatója; A felsorolt 3 dokumentumot a zárólécen elhelyezett CE jellel a fogyasztó részére át kell adni, melyből tájékozódhat az általa megvásárolt termékről.





